Minimális dráma, sok kocsmai jelenet (Masters of the Air S01E02)
Ügyes ez a forgatókönyv. Meg is kell nézni alaposabban, milyen egyszerű, de nagyszerű trükköket használ, hogy a legalapvetőbb emberi kíváncsiságot, hogy mi fog történni a következő jelenetben akkor is fenntartsa, ha, miként mondtam, a szituáció nem feltétlenül a nézőhöz legközelebb álló történelmi időszak hadtörténeti szempontból.
Az egyik ilyen alapfogás egyértelműen a narrátor kiválasztása.
Miért pont ez a srác? Hogyan fog ő a főhős (vagy valami olyasmi) lenni a sorozat végére? Ha egyáltalán ő lesz. Vagy ha nem, miért az ő karaktere lett erre a feladatra kiszemelve. Főként hogy a második epizód során is ő marad még az, aki ebben a közvetlenebb hangnemben mesél nekünk arról, mi is történt vele és a többiekkel.
A második epizód egyébként ott folytatódik, ahol az első befejeződött. A kihallgatással. Nem kell holmi merev és embertelen dologra gondolni, a srácok csoportokba osztva néhány asztalt ülnek és állnak körbe, és közösen összerakják, ami történt, és ami aztán, gondolom én, a hivatalos, adatokkal alátámasztott jelentésekbe is belekerül.
Buck meglátogatja a sérült embereit, mindketten fagyásokkal fekszenek a kórházban. Az egyik srác, akinek nem volt rendesen összezárva a ruházata, ugyebár a fenekénél fagyott össze, így ő hason kell, hogy feküdjön (az ujjai is elég csúnyák, mondjuk), a másik, aki pedig kesztyű nélkül volt kénytelen igazítani valamit a fegyverén, a tenyerén szerzett súlyos sebeket. Buckkal elbeszélget egy orvos, hogy jobban kellene tudatosítani maguknak a katonáknak is, hogy 25 ezer láb magasban vannak bevetés során, egy sor sebesülés elkerülhető lenne, ha jobban odafigyelnének. Itt tudjuk meg azt is, hogy Huglin ezredest Londonba vitték egy specialistához.
Új ezredes van tehát, "Chick" Harding (James Murray), aki kicsit másként áll Buckyhoz is, aki nemhogy másnaposan, hanem még részegen érkezik meg hozzá. Előzőleg hajnalig ittak Curttel (nem említettem előző epizódban, Curtis Biddick, egy New York-i ir származású srác Barry Keoghan karaktere), sőt, az őrnagy kérte a másikat, hogy jól húzzon be neki, mert úgymond nem érez semmit, ha a legutóbbi akció emberveszteségére gondol.
A PTSD úgy tűnik fontos téma lesz a sorozatban, ha ennyire az egyik központi karakter alapjellemzőjévé teszik az élmények feldolgozhatatlanságát.¹
Curt behúz neki egyet, de ettől sem lesz jobb.
Szóval az van, hogy Buckyt lefokozták (őrnagynak őrnagy marad csak más feladatkörrel), mehet vissza repülni. A másik srác, Jack Kidd őrnagy (Edward Ashley - jó újra látni egészben a Terror horrorisztikus végkifejlete után), akit helyette neveznek ki a pozícióba, szintén nem örül, hogy papírmunka vár rá és nem repülhet.
Már az előző epizódban is érzékelhető volt, hogy az átvezető képsorokon elsősorbana helyi embereket mutatják, akik itt élnek a bázis környékén.² Természetszerűen csak gyerekeket, nőket és idősebb férfiakat, hiszen a fiatal és középkorú nemzedék háborúban van. Végzik a maguk szokásos mezőgazdasági munkáját, a gyerekek pedig összebarátkoznak a szerelőkkel. Crosby narrációja most egy kicsit jobban időzik az utóbbiaknál, hiszen megtudjuk, hogy ifjabb Law egy Kenny Lemmings nevű őrmestert játszik, aki az egyik legjobb szerelő, sőt fő-szerelő volt. 19 évesen. Míg a gyerekekkel beszélget (ő is még szinte gyerek), a hátuk mögött lezuhan egy repülő. Egy friss ember (plusz legénység) volt. Gyakorlórepülésen. Nem jó jel az amúgy is egyre csökkenő létszámú egységben.
Újabb akció van soron, most Norvégia fölé repülnek. A feladat ugyanaz, mint előzőleg. Bubbles, Crosby jó barátja sajnos belázasodott, hasznavehetetlen, így narrátorunk megy az akcióba, aminek kapcsán nem csak neki, hanem nekünk nézőknek is összerándul a gyomrunk, most mit fog a fickó elszúrni.
Meg kell néznem, hogy ki játssza Bucky pilótáját. A srácnak nagy, sötét, tökéletesen kerek gombszemei vannak, mint egy játékmackónak. Ő Everett Blakely százados (legalább is az imdb-s stáblistán századoskent szerepel), és David Shields játssza. Az én személyes adatbázisomban teljesen újonc, bár látom, hogy a The Crownban felbukkant két epizódban is, de ezek szerint az ottani megjelenése nem volt annyira érdekes. ³
 |
| Egan őrnagy (Callum Turner) és Blakely százados (David Shields) bevetés közben |
A levegőbeli jelenetnek egy fontos technikai háttere: a színészek, amikor a repülőgépszimulátorban ülnek, nem egy zöld háttér előtt teszik ezt, amire utólag rakják rá a látványt, hanem a Mandalorianban is hasznát 360 fokos kivetítővel körülvéve, amelyen már gyakorlatilag minden rajta van, ami benne lesz a végleges jelenetben. Vagyis a színészek nem csak elképzelik, hogy jön feléjük egy ellenséges vadászrepülő, hanem látják is azt.
Az akció most sikerrel végződik, de ebben az epizódban is kell lennie drámának.
Curt gépe mondja fel a szolgálatot, egyik motor a másik után. Ha kiengedik a formációból, akkor nekik annyi, mert a német vadászgépek őket fogják célba venni. (Így is azt teszik.) Szóval lassitott tempóban, de együtt marad a formáció mindaddig, míg immáron Skócia felett Curt végre le tud szállni. Csak szegény veteményest, amelyet végigszánt a gép, sajnálom. Crosbynak közben annyira tele van a sisakja és maszkja is trutyival, hogy nem hallani mit mond, inkább berohan a pilótafülkébe és maszk nélkül beszél. Pedig most fontos az ő tudása, hiszen a sebességváltás miatt újra kell kalkulálni mindent. Callum Turnernek van egy jó pillanata (ő még maszkban), ahogyan látni a tekintetén, hogy összerakja a saját fejében, és lépésről lépésre jóváhagyja Crosby tervét, hogy hogyan jutnak haza, beleértve Curt idő előtti kényszerleszállását is.
Anthony Boyle valamelyik interjúban említette, hogy míg a többi karakter klasszikus háborús hős egy klasszikus háborús történetben, addig Crosby olyan, mint egy Adam Sandler vígjáték karaktere. Ahogyan kiszáll a repülőből és hóna alatt a bőr irattáskájával, fején azzal az idétlen füles bőr fejfedővel (milyen filmben is viselt olyasmit Steve Buscemi és nézett ki tök idétlenül?) odaesetlenkedik a teherautóhoz, amely viszi őket a kihallgatásra, teljesen érzékelhető a színész ezirányú célja ezzel a karakterrel. Később persze már nagy élvezettel meséli a vele történteket Bubblesnak, aki meg is jegyzi, hogy a másik még a saját halálát is hajlamos lenne narrálni.
Este buli van megint, van zenekar is, Bucky alig bírja ki, hogy ne álljon a mikrofon elé énekelni. Mint ahogyan az első részből megtudhattuk, az sosem jó jel, ha ő énekelni kezd, mert akkor kapatja el magát, és történnek olyan dolgok, hogy egy narvál szarvval mindent összetör maga körül, vagy pedig hogy tellvilmososdit játszik a helyiekkel, felajánlva, hogy az ő fején kell az almát eltalálni - egy dartsszal. Nem sokáig bírja, elkezd énekelni. Blue sky, nothing but blue sky…
Közben a srácok flörtölnek a bázison dolgozó nőkkel, akik szintén hol máshol töltenék a munka utáni idejüket, mint ahol ital és zene van. Az ezredes és Kidd Crosbytól érdeklődik, tudna-e valakit a csoportvezető navigátori (group navigator) pozícióra. Nyilván célzás a részükről, hogy Crosbyt szeretnék, mert hát sértetlenül hazahozta a srácokat a bevetésről, de ő Bubblest emlegeti. Apropó sértetlenül hazatérő srácok, Curttől érkezik egy telefonhívás, hogy jól van és köszöni, amit Buckyék tettek érte.
Az este egy bicikliversenybe torkollik, odabent a hangárban, ahol maga a buli is zajlik. Miután sikeresen egymásra zuhan mindenki, megszólalnak a szirénák, óvóhelyre kellene menni. Norwichot bombázzák a németek. Óvóhely itt nem feltetlenül pincehelyiséget kell érteni, hiszen kint vannak a srácok a szabadban. Buck és Bucky pedig komolyabban beszélgetnek arról, hogy előbbi apja ivott és játszott, és ezért nem szereti azokat a dolgokat, amelyeket utóbbi viszont nagyon szeret.
Aztán visszatérnek az epizód elején felvetett erkölcsi dilemmára. Akkor a helyi pubban voltak épp, és volt ott három RAF pilóta is. Az egyik tipikusan lóarcú arisztokratikus, a másik a fiatal Paul Rhys (Körtánc az idő dallamára idejéből) kiköpött hasonmása, a harmadik meg egy vöröske. Ennél sztereotipabb triót nehezen lehetett volna összehozni, hozzávéve még, hogy amúgy
torzultan maradt meg a kulturális emlékezetben, hogy az RAF pilóták mind posh fickók lettek volna.
Felemlegetik, hogy az amerikaiak nappali bevetései kész öngyilkos akciók. A britek ugyebár éjszaka bombáztak, és az "ahogy esik, úgy huppanik" és "minden pofon (bomba) jó helyre" megy elvek alapján. Az amerikaiak, legalább is még itt az elején, legalább is e sorozat ábrázolása szerint csak katonai célpontra és a lehető legnagyobb pontossággal kívántak bombákat szórni. Crosby narrációjából megtudjuk, hogy az atombomba mellett volt egy másik nagyon őrzött titka az amerikaiknak, a Norden bombalátó/ bombalátvány (bombsight), amivel minden korábbi technológiánál precízebben lehetett célozni. Ahogyan a pilótákat kiszolgáló földi személyzet előkészítő munkáját mutatják ezalatt egy montázsban, látjuk azt is, hogy külön szakember érkezik és szereli be a műszert.
Az odamondogató hangnemű beszélgetés britek és amerikaiak között odakint egy gyors lefolyású bunyóba torkollik, Curt egy ütéssel földre viszi a Paul Rhys hasonmást. Pedig utóbbi mennyire tökéletes posh akcentussal mondta, hogy
„Let’s make a bit of sport ourselves.”
Miközben a távoli bombák hangját hallják, Buck felidézi ezt a beszélgetést, és azt mondja, hogy annak az RAF-es faszfejnek igaza volt. Amit ők csinálnak a nappali bevetésekkel, kész öngyilkosság. Bucky azonban fogadni merne, hogy végig fogják vezetni az alájuk tartozó srácokat ezen az őrületen.
_____________
