Újranéző: The Last Kingdom S01E01

Némiképp talán kicsit meglepő megoldásnak tűnik, hogy míg még be sem fejeztem a sorozat epizódjainak kitárgyalását az első megtekintést követően, elinditok egy újranezős bejegyzéssorozatot. A The Last Kingdom (Az utolsó királyság - ez esetben a magyar címadással nem lehet semmi gondunk, elvégre szó szerinti tükörfordítás, ám hogy továbbra is jobban preferálom az angolt az annak tudható be, bogy eredeti hanggal és szöveggel nézem, így az eredeti címet tartom ehhez illőbbnek.)¹, érdekes úton-módon került az érdeklődésem célkeresztjébe.  Úgy rémlik, nagyjából egy időben jöhetett ki valami keresztesekről szóló gagyinak (legalább is hollywoodiasan leegyszerűsitőnek és sztereotipizálónak) tűnő sorozattal, és a kettő valahogy eggyé vált a gondolataimban ("az utolsó királyság" szófordulat teljességgel értelmesnek tűnt egy kereszteslovagokról szóló történet kontextusában is). Csupán amikor a The Dig (Ásatás) című film premierje környékén elkezdtem az anglo-saxon korszakra kicsit jobban odafigyelni, egy videóban emlitette valaki, hogy hát ugyebár a The Last Kingdom is ebben az időszakban játszódik, és hogy az a bizonyos utolsó királyság Wessex. 

Mondom, hoppácsek, én itt valamit nagyon benéztem, így már mindjárt más, akkor nézem is a sorozatot iziben. 

Azon tipikus novemberi nyirkos-nyűgös szombatok egyikén aztán végig is néztem az első évadot. Azt viszont már nem tudom kibogozni a múlt kuszaságából, hogy miért is nem folytattam, csupán két vagy három évvel később, most, nemrég, idén augusztus vége és október eleje között, az utolsó másfél évadon egy hétvégén végigmenve. Az egyes epizódokról szövegelessel még mindig adós vagyok az Egy olvasó naplóján, ám mivel mélyebbre és mélyebbre ásom magam a témában, így egyre jobban izgat, hogy végignézzem, hogyan is volt abban az első évadban egy s más dolog. Érdemesnek tartom azért is, mert közben 10 évvel azután, hogy félbehagytam a második epizódnál a Vikings (Vikingek) sorozatot, már jó ideje tervezem, hogy folytatom, főleg, mert egy ponton össze is ér majd a két történet, 

s érdekesnek tartom végignézni, hogy a valós történelmi történetelemek hogyan másként illesztődnek egyik illetve másik fikcióba. 

Na de akkor láasuk csak.

Meglepően sok minden történik az első epizodban. Kicsi Uhtreddel (Tom Taylor) kezdünk, de a rész kétharmadánál megismerjük felnőtt Uhtredet (Alexander Dreymond) is. Hősünk két apát is elveszit, a vér szerintit, Uhtredet (Matthew Macfadyen) aki nem sokra becsülte, és Ragnart (Peter Ganzler) aki viszont azt adta, amit csak egy apa adhatott, sőt bizonyos szempontból annál is többet, mert noha Uhtredünk szász, ő meg dán, és itt a történet elején még nekik áll a zászló, mégis sajátjává fogadta. 

Érdekes, s nyilvan ilyet csak utólag vesz észre a néző, hogy amikor először látjuk a dánokat a hajójukon, akkor idősebbik Ragnar mellett ifjabb Ragnar (Tobias Santelmann) és Kjartan (Alexandre Willaume) azok a karkaterek, akiken hosszabban időzik a kamera. Szöveg szintjén amúgy kiváló húzás, ahogyan, mihelyt Bebbanburgban megpillantják az idegen hajókat, kisebbik Uhtred (aki ekkor még nem is ezt a nevet viseli, hanem Osbertnek hivják) kérdezi, hogy kereskedők-e, mire apuka mondja, "they are coming as vikings", utalva arra hogy vikingeskedés nem egy etnikai, hanem tevékenység-/foglalkozásbeli állapot. 

Apropó Bebbanburg, éledezik bennem (nem gondoltam volna) némi fordított nosztalgia a majdani későbbi (főleg az utolsó kettő) epizódok Bebbanburg kapuja előtt játszódó jelenetek iránt. 

Ugyancsak a befogadói rendhagyó perspektíva hozza magával azt a furcsa érzetet, hogy ezek a sorozat elején látott dánok, Ubba (Rune Temte), Guthtum (Thokas W. Gavrielsson) és Ragnar olyan igazi nagypályás, nagymenő fickók, mig a későbbiek valahogy csak afféle tribute band jellegűek.¹ Pedig igazából ez csak illúzió, és azzal függ össze, ahogyan egy jól összerakott, jól felépitett belső világú drámasorozatnak mindig van valamiféle a kiindulási állapothoz képesti értékvesztő jellege. Értelemszerűen nem a produkció minőségéről beszélek, hanem  történet belső világában a karakterek azon érzelmi útjáról, ahogyan folyamatosan el kell szakadniuk, le kell mondaniuk egy sor olyasmiről, ami a történet indulásakor az életük mindennapi rendjéhez és rutinjához tartozó jó dolgok voltak. Ezért is van érzelmi hatása a nézőre az olyan motázsoknak, mint ennek a sorozatnak a végén, ahogyan Uhtred visszagondol az útjára, hogy mi minden történt vele mióta elhagyni kényszerült Bebbanburgöt. 

Márpedig ebben az epizódban akad jó néhány később ikonikussá váló mozzanat. Ahogyan kicsi Uhtred a borostyánkővön keresztül nézi a világot, ahogyan dideregve feljön a vízből újonnali megkeresztelése után, vagy ahogyan később Bridával fogják egymás kezét a nagyterem lépcsőjén ülve, körülöttük a dán győzelmi buli dehumanizálódott maradványai, rabszolgaéletük első napján. 

Az első epizódból megértjük a szélesebb társadalmi (esetünkben valós történelmi) összefüggéseket is. Ragnarék azért érkeznek, mert Anglia földje jó, az óhazáé meg nem. Meg összességében is nagyobb a bőség, jobbak a lehetőségek egy jó életre, még akkor is, ha ezeket a lehetőségeket az idegenek erőszakkal ragadják meg. Az is megtudható, hogy Anglia területen ekkoriban több királyság létezett, s ahogyan a területre behatoló erők haladnak egyre dél felé, előbb-utóbbb el fogják érni az utolsó királyságot, Wessexet is. 

Az egész epizód Northumbriában játszódik, Wessexről és Alfredról csak áttételesen hallunk, mind az öreg vak Ravntól (Ragnar apjától, Rutger Hauer) és a szerzetes Beoccatól (Ian Hart) aki a nagybácsi visszavásárlási kísérletekor súgja oda Uhtred fülébe, hogy meneküljön, délre, Wessexbe, Aethelred királyhoz meg az öccséhez Alfredhoz, ahova egyébként  ő is tart. 

Van a többévados, sok epizodos tévésorozatoknak egy jellegzetessége, ahogyan a néző hajlamos rosszul megsaccolni a történetmesélés tempóját, így máshova esnek a befogadási folyamat hangsúlyai is. Utólag persze könnyű helyre tenni a dolgokat, s a sajátomra ugyan nem emlékszem, de látva néhány youtuber reakcióját, az az utolsó jelenet Bebbanburg kapujánál, mikor Uhtred hozza a nagybácsi emberének levágott fejét és üvölti, hogy Bebbanburg az övé és vissza fogja szerezni, ilyen jellegzetes pillanat, ami szerintem nagyon hamar más helyre kerül, mint ahol, amilyen fontosságúként a néző szükségszerűen, hiszen eddig csak egy epizódot látott, érzékeli. 

De talán bizony ezért is jó ez az újranézősdi, mivel így a történet tv-sorozat formátumának mélyebb strukturáira is másféle pillantás vetül. 

___________________

JEGYZETEK 

¹Ez most egy Succession utalás  - negyedik évad ötödik epizód. (Hopp, Uhtred apuka pont ott volt, mikor ez elhangzott. Meg még valaki más is, aki mind ebben a sorozatban, mind a Vikingekben felbukkan)