Új rovat a blogon: a hónap színésze
Mint az elmúlt hetekben is érzekelhető volt, a Nézőnapló különkiadás - az Egy olvasónaplója blog sorozatnézős melléklete elindult a magazinosodás útján, s már nem csupán epizódösszefoglalók olvashatóak a blogon, hanem más jellegű bejegyzések is. Úgyhogy arra gondoltam, legyen egy ilyen posztsorozat is.
Szövegelőzményként elsősorban egész egykori kulturális újságírói tevékenységem hozható fel, az a törekvés, ahogyan témaválásztásaimban gyakorta kimondottan a fiatal szerzőkre, az ő helykeresésükre figyeltem oda. Másrészről országúti kerékpáros blogszerzőként a mostani Arcok a mezőnyből ( az angol változatában Faces from the Peloton) rovatomat eredetileg szintén a viszonylag kezdő de már sikereket mutató és még nagyobb sikerekre predesztinált fiatal bringásokról írtam, csak később tolódott el a téma a híres régi képeken szereplő, ám relatíve ismeretlen bringások portréjának felvázolása felé.
Es akkor itt vannak a színészek, amely kicsit komplikáltabb dolog, nem miattam, hanem a lehetséges blogolvasók egy speciális csoportjának hozzáállása miatt. Bár kétségtelen, hogy a másik két esetben is megszenvedtem ezt az attitűdöt, peldául soha nem lehetett teljességgel megúszni a kerékpáros cikkek esetében sem a "szóval ez a bringás tetszik neked?" tipusú kérdéseket, s közismert, hogy kicsi, zárt és meglehetősen toxikus irodalmi életben kis túlzással élve ismeretlen a professzionalizmus, s minden leírt mondatodban, kritikai megnyilvánulásodban valamiféle privát viszonyulás (akár az egy klikkbe tartozás, akár intim jellegű ismeretség) meglétét próbálják kiolvasni. Gyakran írtam és írom most is, mert talán a mostani bejegyzés megvilágításában több értelmet nyer: irodalmi alkotótevékenység esetében nekem csak a leírt szöveg számít.
A színészet viszont más téma. Több okból is.
Egyrészt alkotói tevékenységük egyik alapvető eszköze a megjelenésük. Ráadásul arckifejezésükkel, gesztusaikkal, testtartásukkal, stb, érzéseket közvetítenek, és ennek az egész hajcihőnek épp az a célja, hogy a néző mindebbe érzelmileg bevonódjon. Hogy bizonyos szinten átadja magát azoknak az érzéseknek, amelyeket a vásznon/képernyőn látott jelenetek kiváltanak. Ezért vannak ellenérzéseim a romcomokkal szemben, amelyek olcsó-hatásvadász módon akarnak rájátszani arra, hogy kit és milyen helyzetben kell, hogy vonzónak találjak. Azt majd én magam eldöntöm, jó? (Meg azt is, hogy amilyen jellegű érzést az adott jelenet kivált belőlem, egyáltalán szexuális természetű-e, vagy valami egészen másféle.)
Másrészről az enyhe autizmus spektrumzavaromból adódó non-verbális kommunikációs defektjeim, az az egész életemet átható feldolgozhatatlan félreertés-cunami, ami abból adódik, hogy szerencsétlen bamba, naiv liba arberendezésem egészen más üzenetet közvetít, vagy egészen más kontextusba helyezi, mint amibe én szántam a mondanivalóm, természetszerűen a színészi tevékenység iránti csodálatba (az "én képtelen vagyok erre, tehát csodállák, hogy te milyen mesterien műveletd" elv alapján) torkollik. Ennek következtében hajlamos vagyok egy-egy színész arcrezdüléseineik olyan apró részletekbe belemenő elemzésébe is belebonyolódni, amely mások számára már kevés érdekességet tartalmaz.
Harmadsorban olyasvalakiként, aki fejben folyamatosan játszadozik különféle jelenetekkel, elsősorban a brit történelem témaköréből merítve, így folyamatosan, akarva-akaratlanul is ott pörög az agyamban, hogy egy-egy színésznek, akinek alakítását a fentebb vázolt okokból hajlamos vagyok atomjaira szedni, én milyen szerepet írnék. Avagy
milyen lehetséget történetek megírására lenne képes inspirálni engem az arca és habitusa.
Ezzel akis bevezetővel tehát induljon a hónap színésze cikksorozat a Nézőnapló különkiadás blogon (blogmellékleten).
