A másodszülöttség rossz, értem? (Mary and George (S01E01)
Ellenérzéseim és aggodalmaim nem nagyon voltak, ugyanis, mivel az, hogy az online térben a „hé, csajok, gyülekező, itt egy új sorozat, ahol (fél)meztelen pasikra lehet csorgatni a nyálat” és hasonló megnyilvánulásokba lehetett túlnyomórészt botlani a sorozat kapcsán,
meglehetősen alacsonyra tette a lécet vele kapcsolatban.
Mert ezek szerint nem igazán van róla valódi diskurzus, csak a szokásos éretlen viháncolás, hogy látszik a színész bácsi himbilimbije (amely hozzáállás a két kattintásra elérhető bármilyen jellegű pornók korában nem csak gyerekes, de meglehetősen anakronisztikus is). Szóval eléggé nagy volt az esélye, hogy a sorozat egymással interakcióba kerülő meztelen férfitestek látványán túl semmi értelmeset nem tud nyújtani.
Ugyanakkor mégiscsak Julenne Moore a sorozat női főszereplője, és emlékeim szerint az utóbbi negyed évszázadban ő nem igazán adta nevét gagyiságokhoz, szóval egy próbát mégis megért ez a sorozat. És valóban, első nekifutásra az őáltala játszott karakter, Mary Villiers jelenetei azok, amelyekért érdemes ezt a történetet nézni.
Azt persze még nem igazán sikerült magamban eldöntenem, hogy vajon ez azért van, mert az jelenetei eleve jobban vannak megírva, vagy mert ennyire nagyon kiváló Julenne Moore, hogy ennyire fel tudja javítani a középszerű (vagy még annyi sem) alapanyagot a játékával.¹
Létezik azonban az az elrontott koncepció, amelyet még egy zseniális színész sem tud helyrehozni. Azzal indulunk ugyanis, hogy 1592-ben megszületi George, Mary második fia. Az a kisebb gond, hogy a bábák leejtik, mondjuk úgy, feleslegesen, mert semmi valódi következménye, és azt, hogy a női főszereplő mennyire kemény karakter sem abból fogjuk megérteni, ahogyan a bábákhoz és/vagy szolgákhoz beszél, de az már igazán probléma, hogy eközben min lamentál.
Hát most mit csináljak veled, te szerencsétlen, te haszontalan, te másodszülött, és hasonlók.
Mintha ugyan a születéskor derült volna ki, mintha ez valamiféle testi fogyaték lenne, amely meglepetésként érte az anyát, hogy a második fia másodszülött lett.
Na de nem akárki ez a Mary, hanem egy nagyon erős és eltökélt asszony, és ennek azt eltökéltségnek és makacsságnak a jele, hogy úgy dönt, hogy megtartja és ráadásul még George-nak is fogja nevezni.
Hogy mi van?
Igen, a másodszülöttek helyzete, főleg a rang és vagyon öröklését illetően kissé hendikeppes (a The Gentlemen élethelyzetét értelemszerűen felesleges iderángatni referenciaként), de ez rendszerint magának a másodszülöttnek az egyéni belső szemszögéből érződhet úgy, hogy ő csak a tartalék, rá a szülők figyelme kevésbé, vagy mondjuk, másként irányul. De a szülők szemszögéből minden egyes fiúgyermek örömteli gyarapodás, mert annál nagyobb az esély, hogy az évszázadok alatt felhalmozódott vagyon és kiharcolt státusz továbböröklődik, akkor is, ha esetleg az elsőszülöttet valami éri, mielőtt neki is (fiú)gyermekei lehetnének.
Sajnos ez a szájbarágós (és félrecsúszott) módja annak, hogy másodszülött fiúnak lenni szar dolog, végigvonul az egész epizódon. Nagyjából ötpercenként figyelmeztetik rá a nézőt, ráadásul mindannyiszor feleslegesen.
Egyrészt az első- és másodszülöttség dilemmája amúgy is értelmetlenné válik, mihelyt kiderül, hogy az apa egy unokatestvérére hagyott mindent (vagyis elsőszülöttjét is kisemmizte). Másrészt, ha azt akarják az alkotók ezzel érzékeltetni, hogy George hendikeppes helyzetből futott be udvaroncként óriási karriert, akkor ez az egész megint félrement, hiszen ebben semmi különleges nincsen, jellegzetesen a másod- (harmad, negyed, ötöd)szülöttek szoktak ilyen karriert befutni, mert ők voltak szabadok a föld és a rang terhétől, mellyel az elsőszülöttnek kellett bajlódniuk. A House of the Dragonban, fantasy ide vagy oda, Otto Hightower karaktere tipikusan ilyen magas udvari karriert befutott másodszülött.
Paradox módon ugyanis sokszor épp a másodszülöttnek volt lehetősége javítania a család státuszán.
És ehhez még csak nem is kellett a legszebb férfinek lennie a családban, sőt szerte a környéken, és az elsőszülöttnek sem kellett debilnek lennie, ahogyan ez ebben a sorozatban az alapszituáció.
George Villiers látványos felemelkedése a király által adományozott hercegi rangig nem azért figyelemreméltó, mert másodszülött volt, hanem mert egy jelentételen vidéki kisbirtokos család sarja. A Villiers név, hiába vagy fél évezrede helyi kisbirtokosok, a nagypolitikai játszmákban szinte teljesen ismeretlen volt a 17. század előtt. Talán ezért is tűnik jobban összerakott karakternek Mary, az anyuka, akinek nem egyszerűen jelentéktelen kisnemesi, hanem egyenesen kétes származásával erősítenek rá erre a későbbi nagy társadalmi ugrásra.
Ám most még itt a történet elején, a szülés jeleneteit követően két évtizedet ugorva, 1612-ben járunk, és úgy tűnik, mintha a fiatal felnőtt George-nak (Nicholas Galitzine) reggeli rutinja lenne felakasztania magát, anyjának meg levágnia őt. Ez így persze kicsit túlzás, de úgy tűnik, a fiú tette csupán figyelemfelkeltő akció volt, anyuka pedig tisztában volt ezzel. Az ok, hogy Másodszülött nem akar Franciaországba menni tanulni. Pedig anyukának ez minden vágya gyönyörűszép fiacskája jövőjét tekintve.
Olyannyira, hogy mihelyst megözvegyül, és kiderül, hogy a néhai férj kisemmizte őket, meg sem várja az illendő négy, vagy még inkább hat hetet, s már két héttel később egy társasági eseményre megy, ahol a kiszemelt következő férjjel találkozik, és le is tárgyalják az ügyletet.
Úgy érzem, hogy ez kifejezetten jól sikerült része a történetnek. Mert ugyan kicsi az eshetősége, hogy a karakterek valóban élt történelmi megfelelői között egy ilyen párbeszéd valóban elhangzott volna, ugyanakkor mégis kiváló arra, hogy a jelenkori, 21. századi néző számára érzékeltesse, négy évszázaddal ezelőtt mennyire másként álltak hozzá az emberek a házassághoz. Úgy hiszem, hogy kifejezetten jól eltalálták azt a köztes állapotot, hogy ugyan a házasság kérdést, különösképpen egy bizonyos vagyoni-társadalmi helyzet felett elsődlegesen nem az ember érzelmi élete felől közelítették meg, ugyanakkor teljesen mégsem volt ekkor sem csak üzleti kérdés. Akinek meg volt a lehetősége, hogy saját maga döntsön házastársa személyéről, természetesen szívesebben választott számára magánemberként is szimpatikus illetőt. Az is természetes volt, a magas halálozási arány miatt, hogy az emberek többször házasodtak, alapvetően házasságban élni egész életét át volt az alapállapot, és ahány ember, annyiféle ok, motiváció, történet lehetett, ki miért mikor hogyan, milyen társat választ magának. Az, hogy középkorú férfi és középkorú nő házasodott össze, ugyanannyira az élet rendje volt, minthogy egy fiatal férfi nem feltétlenül a vagyonáért vagy státuszáért választott magának (viszonylag még fiatal) özvegyasszonyt gyermekekkel. És a többi és a többi és a többi.
Szóval a mi Marynk egy Thomas Compton (Sean Gilder) nevű self-made vagyonos fickótól érdeklődik, hogy nem hiányzik-e neki az összebújás valakivel, és mit szólna, ha az a valaki épp Mary lenne. Cserébe csak annyit kér – azon túl, hogy így lesz hol laknia a másik három gyerekével –, hogy a leendő férj állja Másodszülött franciaországi tanulmányait.
Marynek van egy-két nagyon jó beszólása, például amikor Compton megjegyzi, hogy a nő egyik percben még úgy beszél, mint egy kurtizán, a másikban meg mint egy könyvelő, erre az a válasz, hogy első illetve hátső bejárat, de végeredményben ugyanaz az üzlet.
Későbbi jeleneteikben is úgy tűnnek, hogy tényleg jó páros alkotnak. A férj elfogadja, sőt még tetszik is neki, hogy asszonykája milyen ambiciózus, ugyanakkor nem kioktatva és lekezelően szól hozzá, mikor olyan dolgokat magyaráz el, hogy szerinte – aki már megtapasztalta ennek a hátrányait – miért is nem jó ötlet elfogadni, hogy a király (I/VI Jakab) a szokásos évi körútja során megszálljon náluk is. Másrészről meg persze, mivel vonzó számára a felesége ambiciózussága és alapvetően okosnak tekinti, belemegy az ötletbe, hogy aztán viszonylag lazán érzékeltesse a másikkal, hogy lám megmondtam, hogy nem érdemes ezzel foglalkozni, mikor házigazdaként hülye helyzetek során kell átélniük.² Szó szerint rájuk zárják az ajtót a fogadóteremben, mikor a király kiszáll a hintójából és senkivel nem akarván találkozni, felmegy a lakosztályába.
Onnan aztán, akármilyen csinosan is van megterítve az asztal, nagy rakás húsételekkel, nem jön le, csak Somerset (Laurie Davidson)³, a kegyence nézelődik, hogy mi mindenből lehetne csipegetni, meg úgy mellesleg kéri, hogy lehetőleg a család se vacsorázzon, mert az étkezés zaja is zavarhatná Őfelségét.
Mary persze nem hagyja annyiban, gyertyával a kezében éppen a király lakosztálya előtt bolyong, így megint Somersetbe botlik bele, aki szemmel láthatóan egy veszekedés közben rohan ki az előtérbe. Mary metaforikusan a gyengéjére tapint, azzal hogy szemébe mondja a félelmét, mi van, ha a király egy fiatalabb és vonzóbb férfire vet szemet ( ez gyakorlatilag minden szerető státuszú ember félelme, legyen akár férfi, akár nő, akár eltérő, akár azonos neműek közötti kapcsolatban). Aztán kijön Jakab (Tony Curran) is, ő is Somerset gyengéjére tapint, csak teljesen más értelemben. Annyira nem tud mással, csak a pasassal foglalkozni, hogy ott sem lévőnek tekinti Maryt (persze, úgy töltötte egész életét, hogy a szolgálatában álló emberek veszik folyamatosan körül, akikkel neki nem különösebben kell, hogy foglalkozzon).
Az egész jelenetnek titkos tanúja lesz a kíséret egyetlen angol tagja, (Angus Wright), akivel aztán Mary jelentőségteljes, ugyanakkor csak sejtetésekből álló beszélgetést folytat arról, hogy a sok skót helyett egy angol kegyencet kellene a királyi ágyba dugni.
Ekkoriban tér haza George a franciaországi útjáról, amely kifejezetten a buta jelenetek közé tartozik. George egy vidéki, eléggé hiányosan berendezett (legalább is az az előtér ott igencsak kong az ürességtől) kastélyban „nevelődik”, egy vele nagyjából egyidős fiatal férfi és a tőle elválaszthatatlan személyes szolgája felügyelete alatt. Állítólag többen is laknak itt (vajon ők is „tanulmányi úton” vannak?), legalább is két, emberekkel teli termen is átvezető George-ot a házigazda, legyen a neve Fhanszia Tjutőr (francia tutor) , meg egy harmadikba is benyit, hogy mutassa, ott éppen mi történik.
Ugyanis mindhárom teremben orgia zajlik.
Kérdezi is George, hol a fenében vagyunk.
Hát Franciaországban!
Aham…, aham…, Szóval, ha Németországban lennénk, akkor egy sörkertben találná magát George káposztát zabáló vendégek között, ha Olaszországban, akkor meg hevesen gesztikulálva anyjuk főztjéről áradozó olaszok között? A finnek meg épp szaunáznának?
Amúgy aztán a továbbiakban meglehetősen kihalt ez a kastély, csak George meg a két francia van jelen, és persze az lesz a vége, hogy ezek hárman egy ágyban kötnek ki
Ez volt az a különleges tanulmányi út, amire Mary annyira be akarta fizetni a fiát?
Megint csak annyit tudok kérdezni, hogy mi vaaan?
Én mindig nagy barátja vagyok annak, ha ügyesen sikerül érzékeltetni valami olyat a 21. századi néző számára, ami nagyon távoli, idegen, ismeretlen szokás, gondolatvilág, attitűd… na de ez pont nem olyan volt. Egyetlen egy okot tudok elgondolni, de ez is viszonylag hosszú idő után jut eszembe (és ugyebár nekem a hivatásom része, hogy gondolatgolyócskákat görgessek a fejemben napokon, heteken, vagy akár éveken keresztül egy-egy fikcióról, míg minél nagyobb a profit reményében készített televíziós sorozatokat nyilván ennél jóval gyorsabb és könnyebb fogyasztásra szánják), hogy ezen a suta módon próbálták azt is érzékeltetni, hogy a Villiers család, ahogyan fentebb én is említettem (meg ahogyan egyik Mary és férje közti beszélgetésében fel is bukkan a kifejezés), mennyire provinciális,
nekik csak egy a francia királyi udvartól, vagy bármely nagyhatalmú arisztokrata udvarától távol eső kis vidéki kisnemesi környezetbe van lehetőségük
(pénzük és kapcsolati tőkéjük) befizetni, elhelyezni a fényes karrierre szánt fiukat.
Ezt az értelmezést erősítheti (pontosabban épp emiatt jutott eszembe visszamenőlegesen), hogy amikor George visszatér, szimpla felszolgáló fiúként akarják a király közelébe juttatni, megint csak, mert (jelenleg még?) csupán ekkora Mary társadalmi ereje, még akkor is, ha a király egyik közeli emberével van állandó összeköttetésben.
Merthogy vannak itt mások is, akiket így próbálnak benyomni az udvar kis mikrokozmoszába, aminek aztán meg is lesz a negatív következménye, hiszen az egyik fiatalember úgy gondolja, vetélytársát egy pillanat alatt kiütheti a sorból, ha elgáncsolja. (Megjegyzem, annyira óvatosan adták át a tálat George-nak, annyira rá volt feszülve a történetmesélés, hogy óvatosan kell vinni, hogy várható volt, hogy el fogja ejteni.)
George persze az a fickó, aki akár hülyeség árán is, de megvédi magát, ha igazságtalanság éri. Rátámad a másikra, erre aztán gyorsan felpörögnek az események, mert Somerset (aki szerintem nem annyira féltékenységből, hanem érdeklődésből stírölte George-ot) rögtön le is csapná mind a két kezét, hogy itten a király, sőt, két király, mert itt van Jakab sógora, a dán uralkodó is, jelenlétében verekszik.
De szerencsére, a király is észrevette George-ot, már rögtön, mikor belépett a kis terembe, így megkegyelmez neki.
Mindesetre George-ot kidobják, úgy, rögtön, bele a sárba.
Az epizód végére megint az öngyilkosság gondolatáig jut el fiú, anyuka megint nem sipákol, hanem jó tanáccsal látja el, hogy a csuklón az ereket nem keresztbe, hanem hosszában tanácsos e célból felvágni. De aztán megbeszélik, hogy nem is volt akkor kudarc ez a felszolgálósdi, mert a király tényleg észrevette főhősünket, és innentől senki nem állíthatja meg anyát és fiát, hogy elérjék céljukat.
________
