Tanmese a halárusról és a csirkéről (The Gentlemen S1E1)

Ilyen is van? Hogy nincs előzetes ellenvetésem? Vagy ilyen olyan előzetes aggodalmam? Hát persze! Nem történelmi fikció, nem kezdek el azon agyalni, melyek lehetnek az adott korszak vagy megközelítési mód buktatói és így tovább. A filmváltozat bejött, volt benne egy-két izgalmas forgatókönyvírói húzás, és értem a sorozat koncepcióját, hogy nem szorosan kapcsolódik a film cselekményszálához, hanem ugyanazt az alapötletet kicsit másként újrameséli, igazodva a sorozatjelleg elbeszélői dinamikájához. 

Nagyon is el tudom képzelni, hogy ez a játszadozás alapelemekkel, formákkal és struktúrákkal izgalmas szakmai kihívás lehetett a készítők számára. 

Nos tehát a török-szíriai határon kezdünk, ahol a Theo James által játszott főhősünk a kéksisakos békefenntartó katonák egyike. A jelenetsornak egyértelműen az a lényege, hogy lássuk, hősünk képes gyorsan és praktikusan döntéseket hozni, és érti azt a paradoxont, hogy a szabályokat néha épp azért kell lazábban kezelni, hogy beteljesítsék funkciójukat. (Ez az itteni konkrét esetben abban nyilvánul meg, hogy egy olyan határon, ahol békefenntartók tartják fenn a rendet, nem kell fennakadni olyasmin, hogy valakinek három nappal ezelőtt lejártak az iratai.) 

 Egy Merci érkezik, sofőrrel és egy Ahmed nevű fickóval(Ranjit Krishnamma), aki, mint kiderül hősünk apjának valamiféle mindenese. Apukát Őkegyelmességeként emlegetik, szóval herceg. Mi a fene! Sajnos a halálán van, és most az elsőszülött fiú hazarendeli öcsikéjét a családi birtokra. 

Ó, úgy tűnik a zene nagyon meg fogja határozni ennek a sorozatnak a hangulatát. Barokk kórusmű-szerűség (de egyértelműen jelenkori szerző műve, a zenekszerő Christopher Benstead), de van valami sötétség, titokzatosság és egyben zaklatottság is benne. Megint csak a szokásos amerikai-brit ellentétpárt vagyok kénytelen segítségül hívni, ugyebár mostanság a legismertebb 18. századias jellegű sorozatzene Nicholas Britell remekműve a Succession sorozathoz. Grandiózus harmóniák szédítő mélységekkel. De mégis valahogy lekerekített és kompakt. (Úgybiza, megint a márványszerűség - lsd ugyanott mint előző link.) Ez a zene viszont itt ebben a sorozatban nyersebb, sőt, nyirkosabb. Igen, azt hiszem, ez a jó meghatározás. Ahogyan az angol táj nyirkossága meg-megjelenik a képi világban, hasonló a nyirkosságérzés a zene hallatán. 

Lényeg a lényeg, hősünk, Edward megérkezik, és rögtön találkozunk a többi családtaggal is, az elsőszülött Freddyvel (Daniel Ings), a lánygyermekkel (Jasmine Blackborow, ó, azért volt ismerős, ő játssza a bizalmas barátnét a Marie Antoinette sorozatban), anyukával (Joely Richardson), és a haldokló pater familiassal, akit Edward Fox alakít. 

Hm, valami tömény gyönyör ennek a hálószobának a berendezése. 

A herceg mintha kissé összefüggéstelenül anekdotázna az előző hercegekről, de amikor tudatosul benne, hogy a kisebbik fia ül az ágyánál, azért meghagyja neki, hogy tessék a testvérre vigyázni. Meg a birtokra is. 

 Temetéskor a barokk kórusmű ránehezedik a sír körül állókra. Amúgy meg milyen név ez? Archibald Horatio LANDROVER Horniman? Ja és van itt egy titokzatos fiatal nő (Kaya Scodelario), nagyon elegáns, kicsit Emma Stone-osak a szemei, és van valami, hogy is mondjam, izgalmas az arcbőre jellegében, legalább is ebben a kamerabeállításban. A kerítésen kívül áll, és egyelőre nem tudunk meg róla semmit. 

Érkezik az epizód elején megismert Ahmed a végrendelettel, és ahogyan azt sejteni lehetett, nem az elsőszülötté lesz a rang és a vagyon. Mondjuk én úgy saccoltam, hogy a rangot azt nem kaphatja meg más, meg amúgy is, csak formalitás, s csupán a befektetések mennek Edwardhoz. De úgy tűnik, a rang is rászáll, ő lesz az új Őkegyelmessége. Ahogyan az várható volt, Freddy rosszul viseli, hisztizik egy nagyot, ami eléggé viccesen van megoldva, például, mire a többiek összeszedik a szétszórt papírokat, visszatér a terembe és újra szétszórja azokat. A barokkos zene itt most megint jó szolgálatot tesz, ahogyan lassított felvételen látjuk, hogy egy kisszéket hozzá akar vágni Ahmedhez, és ugyancsak lassítva látjuk, ahogyan a többiek felugranak, hogy megakadályozzák ezt. 

 Amúgy Freddy felesége (Chanel Cresswell) valami kelet-európai, szláv golddigger? Az a fonott szőke haj, és a tény, hogy a hír hallatára, hogy nem lesz hercegné (és gazdag), pánikrohamot kap, mintha erre utalna. 

 Edward aztán a borospincében próbál elbeszélgetni a testvérével, akinek, biztos vagyok benne, volt és maradt is talonban még egy grófi rangja (hercegek gyerekeinél, főleg elsőszülöttnél így szokott lenni), de mint kiderül, sokkal nagyobb itt a gond, minthogy ezentúl kit hogyan szólít majd a személyzet. Freddy ugyanis nyolc millióval tartozik valami liverpooli alvilági bandának, akik halkereskedőknek álcázzák magukat. Egyszer még a hűtőházuk vendégszeretetét is élvezte. És ha hét végéig nem adja meg a pénz, akkor az ő angolnácskáját csapják majd le. 

 Edward nem az a kétségbeesős fajta, hanem aki mihelyst tudomást szerzett egy problémáról, már keresi is a megoldást. Szerencsére talált néhány milliónyi készpénzt apja széfjében, de még ez így nem lesz elég. Ahmed tanácsát kéri (bár ahogy értelmezem, a talált pénzről nem tesz említést, ahogyan annak okáról sem, miért kell sürgősen a készpénz.) Mondjuk, el lehetne adni az eredeti Gainsborough-t, pont annyi lenne, de ugye ott van egy sor adminisztrációs átfutási idő meg költség. És mi van a házzal? Lenne rá ajánlattevő, de ugyanúgy, hosszú az átfutási idő. 

Milyen jó, hogy a titokzatos fiatal nő újra megjelenik, és bemutatkozik, ő Susie Glass, az előző herceggel volt egy közös üzlete. El is viszi Ewardot a farm azon részére, ahol a föld alatti „farm” van. Van itt egy vicces minőségellenőrző fickó, vagy micsoda (Michael Vu), első ránézésre olyasvalaki, aki már totálisan szétszívta az agyát, és nagyon örül, hogy megismerheti végre Őkegyelmességét, mert hiszen évek óta az ő otthonuk alatt él, ők így együtt olyanok voltak eddig is, mint egy nagy család. 

Edward és Susie beszélgetésének van egy érdekes aspektusa, ahogyan a férfi nagyon gyorsan átlátja a nagyobb képet, és hogy ebben jelenleg hol az ő helye (gondolom, ezen szeretne változtatni, erről is szól majd ez az egész történet), miközben Susie jelzi, hogy az öreg herceget ez nem érdekelte, szépen nyugisan megvolt a kapott pénzzel. 

 Edward később leül beszélgetni Geoffal, a birtok mindenesével, őt Vinnie Jones alakítja, akinek a lakása olyan finom jó ízléssel van berendezve, hogy a világ bármely nagyvárosába simán a legelegánsabbak közé lenne sorolható. A morcona külső érző szívet is takar, az összes sebesült, beteg állat itt él ebben a lakásban, még egy róka is, pedig elvileg azért foglalkoztatják, hogy megölje a rókákat, ne pedig lakótársként fogadja be őket. Na de mindegy is, a lényeg, hogy persze, hogy tudott a Farmról, Azt a tanácsot adja, hogy végül is, akikkel Edwarddal dolga van, üzletemberek, vagyis lehet velük tárgyalni, de nehogy megtévessze a látszat-kifinomultságuk, mert mégiscsak veszélyes valakik. 

 Hősünk a házat visszavonatja a kínálatból, helyette Susie-nak mondja el, hogy mi a helyzet, aki szintén egy ideális fixer típus, mert ő is a megoldáson kezd dolgozni. Meg is látogatja Tommy Dixont (Peter Serafinowicz), a halast, meg is egyezik, hogy leviszik a 8 milliót felére. Viszont Freddynek meg kell alázkodnia és Tommy videót fog róla készíteni. 

 Jó a grafika, ahogyan az alkudozás fázisait a képernyőn megjelenő kézírásos jegyzeteléssel érzékeltetik. 

Közben Edwardhoz helikopteren megérkezik a minap emlegetett lehetséges vevő személyi asszisztense egy negyedmilliós bőrönd kíséretével. A titokzatos ajánlattevő ezt csak úgy mellesleg küldi, azért, mert szeretné kicsit Őkegyelmessége szabadidejét igénybe venni. Hát jó, Edward beül a helikopterbe, és hamarosan egy nagyon elegáns gentleman klubban találj magát. (Csak a vicc kedvéért, látva az előterét, úgy látom, ide jár River Cartwright nagyapja is – avagy a népszerű forgatási helyszínek diszkrét bája). Hát nem is tudom, nekem ez a fickó, akivel Edward találkozik, ez a Johnston, T-vel írva (igen, ez ki van emelve), akit Giancarlo Esposito alakít, inkább egy pojácának tűnik az építészetfilozófiai bullshitjével (hogy miért érdeklődik a ház iránt), meg a filterrel leszűrt és visszaöntött borával. Van ugyanis a kifinomultság, igényesség, a kiváló minőségű dolgok, amelyek kellemessé teszi az életet, szeretete, meg van a pojácaság. Mint kiderül, valami olyan ritka borból van kettő is a hercegi pincében, amely darabonként 1 700 000 fontot ér, és ez a pasas azon nyomban hajlandó is azokat megvenni. Ó, mindjárt lesz itt elég pénz! Sőt még több is. 

Mindjárt megoldódik minden, kivéve, hogy nem.

 Mert közben Freddy elvitte a széfből a többi pénzt, és az egészet feltette egy tuti tippre. Kész hülye ez a pasas, mert ilyesmiket mond, hogy ez olyan V-V-VIP cuccos, hogy itt nincs is bookie, ami ugye nonszensz, mert valakinek szükségszerűen funkcionálnia kell bookie-ként, különben nem jönne a fogadás, mint olyan létre. Valami Sticky Pete (Joshua McGuire) nevű fickónak adta amúgy oda a pénzt, ő jött a tuti tippel. 

 Na akkor irány a bokszmeccs. Ja, nem is mondtam, Susie-nak van egy testvére is, Jack (Harry Goodwins), aki bokszoló, és úgy tűnik, sokat tud segíteni a nővérének (ők ketten valami nagy becsben tartott nagy-nagy nagy alvilági figura, Bobby Glass gyermekei). A vele kapcsolatban szijte azon nyomban felemlegetett túl sok szex problémaról azonban még nem látni, hogy miként is üthet majd vissza a történetben. 

 Egy bokszmeccs, ahol együtt vannak a különböző szubkultúrák (kiemelve, hogy oroszok és ukránok békésen elvannak ugyanannál az asztalnál), megint csak tipikus Guy Ritchie-s storyelem. Közben meg az is kiderül, hogy Sticky Pete egy pitiáner (hm, izé, milliókról van szó, annyira mégsem pitiáner) csaló, aki Freddyhez hasonló idiótákat fűz meg, hogy adják neki oda a pénzt egy tuti tippre, és ő nem tesz fel semmire semmit, hanem megtartja magának a pénzt. (Mondjuk, ehhez ugye kell, hogy tudja, hogy a meccs meg van bundázva, és a jövőbeli vesztest hazudja a lúzereknek a tuti nyerőnek.). Akkor ugyebár a meccsel nincs semmi tennivalójuk, helyette majd Susie-ék elbeszélgetnek a fickóval egy békésebb időben. 

Ez másnap reggel következik be, és az elbeszélgetés némi fizikai rásegítést is jelent. Itt egy kicsit nem értem, miért lepődik meg a véresre vert fejű Pete láttán Edward, miközben a fickó az elegáns kensingtoni (saccra ránézve, de lehet Belgravia is) lakása feljáróján kér bocsánatot. Ez igencsak benne volt a pakliban, hogy így „beszélgetnek” el vele. Aztán van némi filozófiai jellegű beszélgetés Edward és Susie között az idomítatlan kutyákról, és hasonlókról. (Ez hajaz az eredeti film oroszlános, vadonban vadászós metaforáira.) 

De most irány vissza a birtok, ahova mindjárt érkezik Tommy is a pénzéért. Előtte még látjuk az idióta Freddyt agyaggalambra lőni. Ott van Geoff, ott van Mrs Freddy, és két házi személyzet. Megérkezik Edward, elmondja mi a helyzet. Márminthogy megoldódni látszik a gond. Ó, Freddy akár még le is szopná Tommyt, ha tényleg így lenne. Edward megjegyzi, hogy jó tudni ezt. De mindjárt más lesz Freddy hozzáállása, amikor öccse elmondja, hogy konkrétan milyen módon is kellene a halastól bocsánatot kérnie. Na, megérkezik Tmmy, s hoz egy Jethro nevú OCD-s srácot (Josh Finan), akinek ezek szerint a pénzszámoló gép működtetése a kényszercselekvése? Mindegy. A csávó leül az asztalhoz, felteszi a fülhallgatóját, és pörgeti a pénzt. 

Freddy (Daniel Ings) az idegösszeo lás határán 

 Közben Tommy a végletekig feszíti Freddyvel a jelenetet, a csirkejelmezt, az egész hozzáállást, hogy nem egyszerűen el kell játszania, a csirkét, hanem azzá kell válnia. Edward nehezen viseli, de Susie érti, hogy ez az üzlet része, ennek most le kell zajlania. Csakhogy Freddy már eleve becsíkozva áll hozzá a performanszhoz, és amikor még egyszer kimegy a mosdóba, akkor a puskájával tér vissza és puff, szétloccsantja Tommy agyát. Ott, közvetlenül a nyolcmilliót érő Gainsborough alatt. 

Aminek nyilán megvan az értelme, mert nehogy már megoldódjon minden probléma az első részben. 

 Itt érdemes megjegyezni - hol máshol? –, hogy Daniel Ings alakítása, és az operatőri munka, a vágás, a rendezés ebben a csirkés jelenetben valami eszement zseniális. Olyan rétegeket hoz elő a színész arcából (ezért mondom, kell ehhez az operatőr jó szeme is, hogy tudja, hogyan ragadja ezt meg), hogy ott lettem volna, mikor Ings először látja magát viszont ebben a jelenetben.