Kiváló epizód egy butácska túlkapással a végén (House of the Dragon S02E06)
Az előző inkább elemző jellegű epizódösszefoglaló után megint szívesebben térek vissza a (nagyjából) jelenetről-jelenetre haladó áttekintéshez.
Lannisterekkel kezdünk, inkluzíve a mély, súlyos hangulatú verziója a Rains of Castamere-nek (amelyik a GoT-ban a hatodik évadban jött igazán elő, mikor Jaime a sereggel Riverrunhoz vonult). Nekem hiányzott Jason Lannister a szórakoztató seggfejségével, és jó látni Jefferson Hall által alkalmazott kis nüanszokat, hogyan különböztethető meg az ikrek eltérő egyénisége. Golden Tooth a hely, ahova az ezres nagyságrendű sereg, no meg többek között két ketrecben cipelt oroszlán is megérkezik, Lannister vazallusok, szóval bármennyire is, szemmel láthatóan nem kedveli a főnököt a helyi várkapitány, sok mindent nem tehet.
Ja, szerintem az oroszlánoknak nincs semmi egyéb funkciója, csak hogy Jason mutogathassa, bebe, nekem vannak ilyenjeim is.
Az úti cél egyébként Harrenhal, de Jason csak akkor megy erről az állomáshelyről tovább, ha Aemond méltóztatik Vhagarral iderepülni. De izibe!
King’s Landinben Aemond természetesen nem fogadja jól az üzenetet, amely csicskahoppoltatja őt. Ő a régensherceg, nem egy gyereidehozdide kutyuska. Erre tudna egy majdani Lannister leszármazott mondani valamit, ami úgy kezdődik, hogy
„Any man, who…”
Sajnos az a mód, ahogyan olvassa, majd összegyűri az üzenetet, már a második olyan jelenet az egész sorozatot illetően, amikor nem tetszik ez a klisészerű ábrázolása a fantasy villainnak. Az első az volt, mikor az első évad végén Luke-ra rátámadt Baratheonéknál. (Amikor először láthattuk a zafírszemet.) Más sorozat esetében talán nem lennék ennyire finnyás, de ebben, ahol alapvetően alig van a színészi játékot tekintve zsörtölődnivalóm, minden ilyen apróság egyszerre kibukik.
Aemond is jóval okosabbnak tartja magát, mint amilyen valójában. Úgy dönt, hogy a Triarchyval kellene szövetkezni. Mindenki ellene van a maga módján, s mi pedig onnan tudjuk, hogy rossz elgondolás, hogy ezzel kapcsolatos véleményét Viserys is kifejtette annak idején és az ott és akkor meglehetősen okos meglátásnak tűnt (és még tűnik mindig). Viszont Aemon nem tűr ellentmondást, és ezt nagyon hatásosan tudja lerendezni a Kistanács tagjaival, amelyet ráadásul egy fővel csökkent is: anyját zárja ki belőle.
Alicent hiába símogatja fiacskája karakteres állát, az anyai érintésnek már nincs hatása a fiatalemberre.
Aemond éretlensége és felkészületlensége (akármit is állít magáról) egy későbbi kistanácsi alkalommal is kiviláglik, amikor úgy tűnik, őszintén kérdezi, mert nem érti, hogy az aprónépek miért őket okolják az éhezésért, miért nem Rhaeynrát és a Fekete oldal blokádját. A Kistanácsa amúgy tovább fogyatkozik, hiszen Aemond Cole-t Harrenhalba küldi, Tylandot a Trarchyhoz, Orwyle maester Aegonnal van elfoglalva, és a maradék kettő tanácstag közül a régensherceg épp azt tette meg ellenségévé, akit nem kellett volna.
Iron Rod szerintem fapofával végigülne nyolc különböző más típusú uralkodót is, ő az a fajta. Keményen beszél, igazat mond, de valahogyan nem sértődnek meg rajta, és ő sem sértődik meg mások vele szembeni viselkedésén.
Ellenben Larys….
Mikor Aemond szándékosan félrehérthetően kéri fel „a feladat” végrehajtására, Larys tettetett szerénységgel kezd hálálkodni, hogy nem is gondolta, hogy ilyen megtiszteltetés éri, mikor a régens visszaszól, hogy nem őt kérte fel a Kéznek, őt arra kérte, hogy tessék írni Ottónak, hogy jöjjön vissza kezeskedni.
Ez tűnik Aemond eddigi első jó ötletének (már ha az akasztott hullamaradványok eltávolítását nem vesszük ide). Másrészről persze a sok rossz döntésnek (Ottóéinak, korábbiaknak, amely ide juttatta a birodalmat) meglesznek a következményei, melyekkel Ottónak kell majd elsősorban szembenéznie. (Állítólag még ebben a szezonban, úgyhogy nagyon fel kell pörögnie a maradék két részben az eseményeknek.)
Nem csak nemesekből áll a világ
Közben Dragonstone-on zajlik a nagy sárkánylovastalálási kísérlet. Nagyon formálisak, ahogyan Rhaenyra testőrét, aki King’s Landingbe is elkísérte, hívatják a terepasztalhoz. Két ember, akiket együtt csempésznek be az ellenséges terület központjába ennél sokkal erősebb (nem szexuális jellegű!) intim közelségbe kerül, alá-fölé rendeltségű viszony ide vagy oda. Szóval Ser Steffen Darkling, mint megtudjuk, Targaryen leszármazott, majdnem annyira lényegtelen módon, ahogyan manapság az ismert színészek családfáját kutató műsorokban kiderül az illetőről, hogy III Edward leszármazottja. (Ahogy kb még fél Anglia). Ser Steffen esetében a nagymama nagymamája volt Targaryen lány. És mivel a fickó nemesember, így rá esett a királynő és tanácsra választása, hogy meg kellene próbálni azt, amit eddig – legalább is a Targaryen főágon belüli hagyományok szerint – senki nem próbált még meg.
És itt térek vissza ahhoz a bizonyos korábbán elejtett gondolatmenethez lentiek és fentiek között.
Ugyanis Ser Steffen tragédiáját részben az okozza, hogy akik felkérik a feladatra, saját társadalmi csoportunkon belül gondolkoznak. Rhaenyra is automatikusan magától értetődőnek veszi, hogy a nemesek között kell keresni a megfelelő jelöltet. Az epizód egyik későbbi jelenetében mondja is, hogy a férfinek volt a legerősebb az esélye. Hősnőnknek tehát a testőre, egy bizalmi embere borzalmas kínhalála révén kell megtanulnia, hogy másként kell gondolkoznia társadalmi hovatartozásról, születési jogról és a többi. (Most itt milyen érdekes is visszaidézni azt a nagyon korai jelenetet, mikor a fiatal Rhaenyra azon nyavalyog, hogy senki nem érti meg, és Cole-nak van egy gondolata, hogy azért egy uralkodóházba születni, az olyan életet jelent, amelyről keveseknek van tapasztalata).
Mármint másként kellene, de mondom, az a kommunikációs távolság, amely királynő és egyik közvetlen testőre között van abban a jelenetben, mikor felkéri a fickót, azt érzékelteti, hogy ilyen nüanszokba nem mennek bele. (Vagy tekinthetjük úgy, hogy az a látogatás King’s Landingbe idegen test volt az elbeszélés szövetében, amit utólag, hirtelen ötlettel, nem igazán átgondolva, nem igazán szervesen beleépítve a történet struktúrájába illesztettek bele. Így nincs hatása a későbbiekre nézve, például egy ilyen szituációra sem.)
A tragédia másik összetevője pedig, hogy Ser Steffen elbízza magát. Noha Seasmoke úgy mozdítja a fejét/nyakát, hogy vele egyértelműen felkínálja a nyergét, a férfinek még jó néhány métert kellene addig tennie, hogy bele is ülhessen, de nyugtázza, hogy hát akkor ez sikerült.
Nem, nem sikerült, és ahogy Seasmoke ráfújja a gyilkos lángot, látható még, hogy hosszú másodpercekig tart, míg a testőrt öntudatlanná teszi a fájdalom. (A vele együtt égő sárkánygondozónál erre az esetre van egy tőr, amivel elvágja saját torkát, és ezzel együtt minden további fájdalmát.)
Az ötlet tehát nem jött be, legalább is úgy nem, ahogyan Rhaenyráék első nekifutásra gondolták, hogy neki kellene állni. Egyik idősebb tanácsadójának be nem áll a szája, királynő pofonnal állítja le a hisztériát. Érdekes, az a mondat, amit ekkor mond Rhaenyra, hogy az ő hibája, hogy a másik elfejetett félni tőle, az előzetesekbe valahogy úgy lett mindig beillesztve, hogy automatikusan azt hihettük, Daemonnak mondja.
Apropó Daemon...
Most végre tényleg eljut a tripje legvégéig, tekintve, hogy az eddigi jelenetek logikája alapján az első szezon szereplőgárdájából még egy valakit vissza kellett hozni pár percre. Természetesen Paddy Considine-t. Daemon azt a konfrontációt hallucinálja, amikor Viserys számonkéri tőle, hogy Egynapos Örökösnek nevezte a kis szerencsétlen újszülöttet. Ez akkor azt is megerősíti, hogy Daemon tényleg így tett, nem csak Otto manipulációja volt, hogy azt mondta, így volt.
Ez a mostani jelenet a párbeszédet illetően majdnem egy az egyben az akkori, csak most Viserys szomorú és ez zokogásba vált, míg az eredetiben dühös volt és üvöltözött öccsével.
Daemon már menne ki a trónteremből, de nem tud, ebbe a mentális csapdába van beleragadva, de nagyon.
Aztán a valóság rétegében Ser Strong kinyitja az ajtót, és Daemon az összes paranoiáját az idős kisnemesre borítja. Tőrt ránt, és azt pedzegeti, talán az öreg az, aki ezt a hülye játékot játssza vele, hogy nappal kedves és alázatos éjjel meg rémálmokat küld rá. Ha visszaidézzük azt az interjút, amit már korábban említettem, hogy Matt Smith Simon Russel Beale-lel közös jeleneteit tartotta a legjobb színészi szakmai emlékeinek az évadról, ajkkor azon belül ez a jelenet biztos az egyik dobogós.
Daemon végre úgy dönt, hogy le kellene lépni innen. De az útja a sárkányáig a weirwood fa udvarán át vezet, és persze, hogy Alys ott lesz, és jól beolvas neki, hogy már megint lelép Mert mindig ezt teszi, ha valami nem úgy megy, mint szeretné. Daemon egyszer ingerülten rá is kiált a nőre, aki egy arcrádítással tisztázza, hogy oké, akkor eljutottunk ide is. Aztán a tanács és segítség kérése közti különbség kerül indirekt módon kitárgyalásra. Daemon előbb csak azt előbbit, de aztán az utóbbit is kéri Alystől. És mint később kiderül, mindkettőt meg is kapja.
Ugyanis a nő azt tanácsolja, hogy még várjon pár napot azzal a távozással, mert hamarosan fordul a szélirány, a segítség pedig az, hogy valószínűleg az ő közbejárása is felgyorsította Lord Gover halálát. Ezt Simon Strong tudja meg Daemon, aki úgy tűnik, hogy végre épp elaludt az asztalra borulva (mint tudjuk ugye, könnyen előfordulhat azis, hogy mióta Harrenhalban van, a férfi egy percet sem aludt), igaz ehhez egy olyan álom is kell, amelyben Daemon ölelést és érzelmi támaszt nyújt bátyjának első felesége halála után.
Amikor meghallja a hírt arról, hogy az öreg nemes halála végre véget vethet a tétlenkedésnek, nem kis részben az álom hatásával összemosódva, Daemon elsírja kicsit magát.
Az ajándék
Dragonstone-ba Jace is pedzegeti anyjának, hogy nagyon szükség lenne Daemondra meg a sárkányra, a királynő azonban épp a hát közepére kívánja, hogy folyamatosan figyelmeztetik férje létezésére. Mindenesetre előkészítettek valami „ajándékot” Mysariával, nagyon titokzatosak, és ez szemmel láthatóan nem teszik a hepciás kis trónörökösnek. Mi sem tudjuk elsőre mi az, de a következő jelenetben kiderül. Élelemiszert igyekeznek bejuttatni King’s Landingbe, miután Mysaria megbízottjai sikerrel hintették el a gondolatot az emberek fejében (mondjuk nem volt nehéz), hogy a Zöldek miatt van az éhezés.
Ez egyébként egy nappali kocsmai jelenetben manifesztálódik, mikor a Mádám csak úgy hangosan méltatlankodik, épp egy asztallal Ulf mellett azon, hogy odabent a palotában micsoda lakomák vannak, jól tartják az Aemond folyamatos ünneplésére berendelt lányokat is. (Mivel épp Mádám mondja, aki a legjobban ismeri a régensherceg szexuális aktivitás mögötti pszichológiát, tudhatjuk, hogy ez nem igaz.) Később is látjuk, ahogyan fegyveresek kísérnek egy egész kocsi mennyiségű báránykát (mármint szó szerint állatokat, feltehetőleg részben a sárkányok, részben a palotabeliek leendő eledelét, miközben az utcai ételárus már semmit, de semmit nem tud adni a népnek.¹
Én szeretem Ulfot látni a képernyőn és hallgatni, ahogyan beszél, mert olyan izgalmas a hangszíne, s talán éppen ezért is olyan feltűnő, hogy más fénymegvilágításban/kamerabeállításban van ő is és a Mádám is ebben a jelenetben, mint akorábbiakban láttuk. Új rendezőt, Andrij Parekhet² (akinek operatőri munkássága is impozáns) és operatőrt, Vanja Cernjult köszönhetünk a stábban, s remélem, még maradnak pár epizód erejéig, mert nekem tetszik, amit csinálnak.
Az is tetszett, ahogyan az első partot érő ételszállító csónakot (mert több is van, sok, nagyon sok) megtalálja valaki, aki épp a parton igyekezett magának találni ennivalót. Közben új motívumok bukkannak fel a zenében is, és ez is emeli a jelenet megítélését.
Összességében is ez a jobban tetsző epizódok közé sorolódik, néhány apró kis kicsúszáson túo (lsd Aemond első mozzanata, meg majd mindjárt mondom az epizód végi felesleges jelenetet is) nagyon jól lett megoldva minden. A forgatókönyíró amúgy Eileen Shim volt, aki már írt egy részt a sorozat számára, az első évadban, méghozzá Viserys búcsúepizódját.
A kaja érkeztének híre persze káoszt szül, Hugh is leüt egy embert, hogy elvegye tőle amit cipel. Alicent és Helaena pont rosszkor vannak a templomban, ki kell őket menekíteni, és végre megvan azoknak a jeleneteknek a helye, hogy menekülniük kell fekete fátyollal a fejükön, amelyek a trailerben is láthatóak voltak, de amelyekről automatikusan azt feltételezhettük, hogy a temetés idején készültek. (Mármint, tekintve, hogy nem időrendbe forgatnak, valószínűleg tényleg nagyjából ugyanakkor vehették a két jelenetsort fel.)
Most üt vissza, hogy nem megfelelő képzettségúek a testőrök, mert mintha Aegon egyik haverja lenne az, aki szimplán levágja etgy öregember kezét, aki megragadja az anyakirályné ruháját. Alicent is tudja, hogy ezzel csak még rosszabb lett a helyzet. Később látjuk, hogy a fickót, páncél ide vagy oda, feltehetőleg jól meglincseli as tömeg.
Aegon az új Theon
Aegon egyébként végre felébred, bár beszélni még alig tud. Három jelenete van, egymás után sorban Aemonddal, Alicenttel és Larysszal. Amikor kora tavasszal arról írtam, hogy Tom Glynn-Carney lesz a House of the Dragon Alfie Allenje, én arra értettem, hogy noha őt tekintem a legnagyobb tehetségnek, azért az elismertsége Alfie-éhoz hasonlóan el fog maradni a reflektorfényben álló színészekéhez képest.
De most úgy tűnik, abban is hasonló helyzetbe került, hogy neki is egy a többiekhez képest jóóóóóóóóóóval szélesebb színészi palettát kell alkalmaznia, mert oly sok rétegét láthatjuk a karakterének. (Már alig várom, hogy lássam, merre felé mozdul majd el a figura, ha végre újra cselekvőképes lesz.)
Amikor Aemond megtudja, hogy bátyja magához tér, azon nyomban a szobájában terem, és felteszi a legfontosabb kérdést: mire emlékszik. Az az aprócska ide-oda mozgás az ágyban, ahogy Aegon ösztönszerűen menekülne, de nem tud, mert még ennyire sem képes, nagyon jól érzékelteti a helyzetet. Aemond aztán a tanácsteremből áthozott tanácsnoki golyót nyomja a másik mellkasához, aki többször is mondja, hogy nem emlékszik semmire. Az első alkalom még érthető lenne őszinte reakciónak, másodjára, ahogyan TGC máshogy ejti a szavakat, makacsabban, paradox módon épp ezért vehetjük biztosra, hogy emlékszik mindenre, de tudja, hogy saját érdekében tagadnia kell.
Alicent jelenléte elsőszülöttje ágya mellett nem ezért érdekes, hanem az anyakirályné rákövetkező jelenete, illetve a trailerek utolsó két epizódra vonatkozó egy-egy pillanata miatt. Alicent akkor kér bocsánatot a fiától, amikor amaz nincs magánál, beszélget a maesterrel többek között arról is, hogy Ottót nem érték el a hozzá küldött levelek, aztán kimegy a palotaudvarra, ahol talán Ser Cristonnal akarna beszélni, de helyette Gwayne-nel találkozik össze. Az elsőszülött Hightower jellemén sokat igazítottak a vele történt első találkozásunk óta, teljesen rendes, normális, érzelmileg megfelelő mértékben intelligens fickónak tűnik, aki érti, hogy húga azért érdeklődik negyedik gyermeke, az Oldtownban nevelődő, immáron 16 éves, tehát ebben a világban már felnőtt Daeron iránt, mert azt szeretné tudni, hogy mennyiben más karakter a fiú, mint két bátyja, akiről saját anyjuk is kimondja, hogy nemigen talál bennük kedvességet. Alicent bátyjával szemben meri kimondani kétségeit, talán ő volt rossz anya, de a tesó elsimítja az élét ennek az amúgy is csak esetlenül kiejtett kérdésnek.
Alicent mintha próbálna kommunikálni a főtestőr-főhadvezérrel is, de amaz megkeményedett tekintettel néz vissza rá a nyeregből, mielőtt elindul a sereg Harrenhal felé. Minden arra utal, hogy a távozókkal Alicentnek már nem lesz közös jelenete. És nem a harcosok, hanem a saját sorsának váratlan fordulata miatt.
Van egy kérdés, ami nem hagy nyugodni:
mi van, ha a tévés változatban nem Helaena, hanem az anyja követ el öngyilkosságot?
Mármint semmi jel nem utal arra, hogy arrafelé tendálna a jelenlegi királyné sorsa, ellentétben a könyves változatban, ő nem őrült meg, nincs radikális változás a viselkedésében.
Viszont van neki két mondata, ami simán utalhat Alicent jövőbeli tettére. Egyrészt, mikor azt mondja neki, megbocsát neki. Amióta hallottam, azóta gondolkozom arról, hogy vajon milyen jövőbeli tettre vonatkozik ez. Másrészt ebben az epizódban, mielőtt elindulnak a templomba, az egyik ketrecben tartott bogaráról vagy akármiről azt mondja, hogy az abbahagyta az éneklést. Ez egyértelműen valaki halálát jósolja meg.
A trailerekben pedig néha fel-feltűnik egy olyan kép, ahogyan Alicent hófehér alsóneműben egy tóba sétál bele. A legtöbben álomként értelmezik, de nekem automatikusan az öngyilkosság motívuma ugrik be.
S látva hogy Alicent karakterének minden interakciója a földbe állt az utóbbi egy-két epizódban, nem igazán van innen hova tovább menni, teljességgel logikus megoldás volna.
Főként abból a megközelítésbő, hogy a továbbiakra nézve (harmadik szezon, esetleges további évadok) egy fontosabb jelenetnek lehettünk tanúi Aegon betegszobájában.
Larys látogatja meg, és utasítja a ápolót, hoy még ne adja be a királynak a szokásos fájdalomcsillapítóját. Larysnek arra van szüksége, hogy amit mond, azt Aegon tiszta aggyal, és a fájdalmai teljes megélésében fogadja be.
Tulajdonképpen ő az első, aki szembesíti azzal a fiatalembert, hogy nyomorék marad egész életében, és hogy az emberek a háta mögött biztosan, de talán szemben is, nevetni, gúnyolni fogják. Ami azonban a legfontosabb: alá fogják becsülni, és ez lehet majd neki a legnagyobb erőssége.
Nagyon ügyes megoldás, ahogy Larys valószínűleg teljesen őszintén és nyíltan beszél saját nyomorékságával kapcsolatos rossz tapasztalatairól, s mégis egyértelmű a manipulatív szándék.
Mindenesetre a jelenet végén Aegon a segítségét kéri. (És ebből a szempontból is lenne értelme Alicent kilépésének, mert Aegon tragédiájához hozzájárulhatna, hogy most tudná megadni neki Alicent a figyelmet és törődést, amire egész életében vágyott tőle, pont akkor, amikor a fiatalembernek szembe kell néznie, hogy saját önképe a daliás harcosról és jóságos szeretett uralkodóról szénné égett, vagyis könnyen érezheti úgy, hogy neki nyomorékként már semmi esélye a szeretet morzsáira sem.)
Ráfordulunk a fináléra
Elég sok mindennnek kell történie az elkövetkező két epizódban, ha oda akarunk eljutni a történetbe, ahova állítólag el fog jutni a szezon végére. De a készítők jól érezhetően elkezdték a saktáblán a karaktereket véleges irányukba fordítani a sakktáblán.
Az egyik legfontosabb jele ennek, hogy végre helyére kerülnek a történetben Corlys házasságon kívüli gyermekei is. Megtudjuk, hogy Alyn nem természetesen kopasz, hanem borotválja a származásáról túl sokat eláruló ezüst haját, míg Addam folyamatosan nyúzza, hogy fordítva kellene inkább viselkednie, keresni a lehetőséget, hogy jobbra forduljon a sorsuk a vérségi kötelék által. Alyn nem hiszi, hogy Corlys valaha is nyíltan elismerné őket. Miközben nyilván, főleg Baela minap mondott szavai után, hogy Driftmark urának nem tűz és vér, hanem tenger és só egyéniségű illetőnei kell lennie, és hogy Corlys ebben az epizódban elsőtisztjévé nevezi ki a fiatalembert sejthetjük, hogy a testvérpár sorsa jobbra fordul majd.
Addamot mindeközben Seasmoke nézi ki magának. (Ami akkor azt is jelenti, hogy Laenor véglegesen halott? Tekintve, hogy az eredeti logika szerint egy sárkánynak egyszerre csak egy lovasa lehet.) Hogy abban az üldözési jelenetben nem megenni, hanem uraként elfogadni készült a fiatalembert, csak közvetve értesülünk (persze, könnyen kitalálható), amikor jelentik Rhaenyrának, hogy egy lovassal a hátán látták Seasmoke-ot.
A királynő arra gyanakszik, hogy a Zöldek szerezték meg, így indul is a saját sárkánya hátán megnézni, hogy mi a fene is ez az egész.
Itt ér véget az epizód.
Az az aprócska hiba
Csakhogy amikor megtudja, hogy Seasmoke-nak van lovasa, amellett a jelenet mellett nem lehet szó nélkül (kritikai megjegyzések nélkül) elmenni.
Rhaenyra Mysariával beszélget, többek között Daemonról, és arról, hogy a királynő mindig is olyan akart lenni, mint nagybátyja-férje, és Daemon pedig mindig arra vágyott, amit Rhaenyra kapott meg az élettől.
Mysaria ezt a pillanatot látja megfelelőnek arra, hogy elmesélje saját történetét, hogy apja erőszakoskodott vele, meg is fogant tőle, de elvetette, azóta sem lehet neki gyereke. A világ kegyetlenségének tapasztalatával nőtt fel, épp ezért fontos neki az emberek jelleme, főleg az olyan állhatatos jellemek, mint Rhaenyra.
Ennek a beszélgetésnek egy ölelés lesz a következménye, az ölelés pedig egy csókban folytatódik, ami megint egy olyan jelenet – és megint Rhaenyrával történik ilyen – amelynek kevés értelme van a történet belső logikája szerint, és inkább valami eltorzult fan service jelleggel bír. Pontosabba abból a szempontból van némi értelme, ha engedjük még kicsit visszhangozni, ahogy azt mondja Rhaenyra, hogy mindig is olyan szeretett volna lenni, mint Daemon, és most azt a nőt csókolja, akivel a másiknak is volt intim kapcsolata.
Másrészről első nekifutásra úgy éreztem, hogy ez egy olyan alibi-húzás a készítők részéről, mintha előre bevédenék a rosszul megírt történetet, hogy ide beillesztenek egy leszbikus motívumot, ezzel elveszik az esetleges kritika élét, mert hiszen illetlenség lenne olyasmit negatív véleménnyel illetni, aminek a szexuális kisebbségek témájához van köze. Avagy másként fogalmazva, sokan azért nem merik majd kritizálni a történetet, mert félni fognak attól, hogy emiatt homofóbnak nézik. Az ilyesmit, az akármilyen kártyák előhúzását egy adott fiktiv történet elmesélése során én kicsinyes manupilációnak gondolom. Ráadásul sajnáltam, hogy egy amúgy az epizód nagyon sok szempontból nagyon jó forgatókönyvét ezzel az erőszakosan beleszuszakolt motívummal tacssra tették.
Aztán kiderült, hogy nem az író a hibás, ez nem volt bent az eredeti forgatókönyvben. Emma D’Arcy javasolta. Bár végül is teljesen mindegy, mert főleg egy olyan sorozatnál, ahol nem időrendben forgatják a jeleneteket, tényleg úgyis minden a vágószobában dől el, s attól még hogy ott és akkor a forgatási napon hirtelen támadt ez az ötlet, nem menti fel az alól a rendezőt és a showrunnereket, hogy később, mikor összerakták a végleges epizódot, rábólintottak a jelenetre.
Ez persze annak az eshetőségét is felveti, hogy ebből a cselekményszálból nem látunk többet ebben az évadban, legfeljebb a harmadik szezonban igazítják majd bele véglegesen a történetbe. (Ha egyáltalán.) Vagyis várjunk még azzal, hogy mélyebben belemegyünk annak kritizálásával.³ (Nem ez lenne az első olyan feldobott ötlet a sorozatban, ami azonnal el is halna.)
____________
JEGYZETEK
¹ Hadd jegyezzem itt meg, hogy az olyan nagy kereskedelmi központnak minősülő városokban, mint London, a középkorban is létezett a gyorsétterem és az elviteles kaja korabeli változata.
²Parekh amellett hogy a Succession első három epizódját operatőrködte, ha részt is rendezett a sorozatból.
³ Mindazonáltal úgy tűnik sok olyan nézőnél is kicsapta a jelenet a biztosítékot, akik identitásának sarokköve, hogy ők gőgösen vállalják agresszív homofóbiájukat, mert az egész Trónokhaeca-sárkànyok háza univerzum negyedik vagy ötödik legrosszabb epizódja szintjére pontozták le ezt a részt az imdb-n. Ennyire azért nem kellene túlreagálni az egészet egy amúgy minden más szempintból jól összerakott epizód kapcsán.